Jó ha tudjuk, hogy a munkaköri leírás nem képzi a munkaszerződés kötelező tartalmi elemét. Ennek ellenére a munkaviszony egy fontos dokumentuma, hiszen egyaránt a munkavállaló és a munkáltató számára is fontos szerepet játszik.
A munkaszerződésnek nem kötelező része
Mint azt korábban már említettük, a munkaköri leírás tehát nem kötelező tartalmi eleme a munkaszerződésnek. A munkaszerződés kötelező tartalmi eleme a munkavállaló alapbére és munkaköre. Ne feledjük, hogy a kötelező tartalmi elemek hiányában a munkaszerződés nem jön létre. Fontos azonban, így tartsuk szem előtt, hogy emellett egy részletesebb dokumentumot, úgynevezett munkaköri leírást is kell adnunk dolgozónknak, ami már azt fogja tartalmazni, hogy pontosan milyen feladatokat kell ellátnia az adott munkaköréhez kapcsolódóan a napi munkavégzése során.
Jó, ha figyelünk arra, hogy a munkakör ugyanakkor korlátozás is lehet abból a szempontból, hogy a munkavállalónk csak az adott feladatkörhöz tartozó munkát köteles ellátni, és azokat a részletezett feladatokat, amelyek a munkaköri leírásában is szerepelnek.

Tehát például egy szoftverfejlesztő munkakörben dolgozó munkatársnak nem lesz feladata, hogy a céges postai ügyeket elintézze munkaidőben, hiszen ezt sem betöltött munkaköre nem indokolja és valószínűleg munkaköri leírásában sem szerepelt ez a pluszban elvégzendő feladatkör. A fentiek fényében láthatjuk, hogy célszerű nagyon pontosan leírni vagy körvonalazni mindazokat a feladatokat, melyeket szeretnénk, hogy dolgozónk elvégezzen.
A munkaköri leírás módosítása
Jó ha tudjuk, hogy mivel a munkaköri leírás nem kötelező tartalmi eleme magának a munkaszerződésnek, így a munkáltató megteheti, hogy annak tartalmát a munkavállaló hozzájárulása nélkül is módosítja. Természetesen a munkaköri leírás módosításának joga nem gyakorolható korlátlanul. A munkáltató nem módosíthatja olyan mértékben a munkakörbe tartozó feladatokat, hogy az a munkakör alapvető jellegének megváltozásához vezessen. Ha ezt tenné, az már magának a munkakörnek a módosításáról szólna, és ezzel a munkaszerződés módosításáról beszélünk, amihez már a munkavállaló beleegyezése is szükséges.
Arra azonban nagyon figyeljünk, hogy abban az esetben, ha a munkaköri leírást maga a munkaszerződés tartalmazza, akkor azt nem lehet egyoldalúan módosítani. Annak bármilyen módosításához a munkavállaló beleegyezése is szükséges. A munkáltató oldaláról nézve ezért nem praktikus a munkaköri leírást a munkaszerződés részévé tenni.

A munkaköri leírás közlésének határideje
A Munka törvénykönyvének értelmében a munkáltató írásban, legkésőbb a munkaviszony kezdetétől számított 15 napon belül köteles tájékoztatni a munkavállalót a munkakörébe tartozó feladatokról.
Munkaköri leírás minta
Munkáltató:
Cím:
Adószám:
Ügyvezető:
Képviselő:
Telefonszám:
Munkavállaló:
Munkavállaló neve:
Születési helye, ideje:
Anyja neve:
Lakcím:
TAJ szám:
Adószám:
Munkavállaló által ellátandó munkakör:
A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek (képzettség, végzettség) ismertetése:
Munkakörhöz kapcsolódó eszközök:
Munkakörhöz kapcsolódó dokumentumok:
Munkakörhöz kapcsolódó feladatok leírása:
Munkakörhöz kapcsolódó folyamatok:
Munkafolyamatok részletes leírása:
1.
2.
3.
4.
Jelentések készítése – mit, kinek, milyen gyakorisággal:
A munkavállaló beosztottjainak, felettesének és a helyettesítésre jogosultak ismertetése:
Kelt:
………………………………………………………………..
munkáltató
A fenti munkaköri leírást átvettem:
Kelt:
………………………………………………………………..
munkavállaló

………………………………………………………….
munkáltató
A fenti munkaköri leírást átvettem:
Kelt:
…………………………………………………………..
munkavállaló
Bízd szakértőkre céged bérszámfejtését!
Bízd ránk!
Munkavállalói bére a mi lelkiismeretünk.
Töltsd ki az alábbi űrlapot!
Bízd szakértőkre
céged bérszámfejtését!